2013. február 23., szombat

Céklás- kávés csokoládé torta

Már régóta szerettem volna kipróbálni milyen a céklás csokitorta és ez a recept minden várakozásomat felülmúlta. Krémes volt, könnyed és nagyon ízletes. Biztosan máskor is el fogom készíteni. Most először kóstoltam a céklát édességben. A recept Nigel Slater- től származik, csak a cukrot csökkentettem, de azt jelentősen, minden mást változatlanul hagytam.










Hozzávalók:

- 20 dkg étcsokoládé
- 20 dkg vaj
- 25 dkg cékla
- 4 evőkanál forró kávé
- 13,5 dkg liszt
- 1 evőkanál sütőpor
- 3 evőkanál kakaó
- 5 tojás
- 15 dkg nyírfacukor vagy normál cukor

- 2 dl tejszín felverve egy kevés cukorral




Elkészítés:


A céklát vízben puhára főzzük úgy, hogy nem hámozzuk meg és nem vágjuk le a szárát, csak megtisztítjuk.

Egy 20 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral és kikenjük vajjal.

Gőzfürdő felett felolvasztjuk a csokit, majd hozzáadjuk a kávét. Ne ijedjünk meg, mert meg fog változni az állaga. Ezután a szoba hőmérsékletű vajat feldaraboljuk és a csokihoz keverjük. Félretesszük hűlni.

A tojásokat szétválasztjuk és a sárgákat felverjük. Először ezt keverjük a csokihoz.

A céklát egy botmixerrel pürésítjük, majd a csokihoz keverjük.

A lisztet, a sütőport és a kakaót átszitáljuk egy tálba.

A tojásfehérjéket felverjük a cukorral, de úgy, hogy csak a végén adagoljuk hozzá apránként.

A habot egy spatulával belekeverjük a masszába, majd rászórjuk a kakaós lisztet és azt is eloszlatjuk jól a tésztában.

180 fokon sütjük körülbelül 40 percig. A teteje meg fog repedezni.

Kakóval leszórjuk és felvert tejszínhabbal tálaljuk.





2013. február 20., szerda

Zöldségkenyér


Néhány hete egy kedves ismerősünk ajánlott egy remek előétel receptet a  Jamila's Cuisine nevű blogról.
A recepten elég sokat változtattunk, mert az eredeti verzióba kerül 20 dkg hús is, mi pedig csak zöldséggel készítettük el. Ezen kívül raktunk paprikát, céklát, savanyú uborkát és szárított paradicsomot is, ezek a hozzávalók sem szerepeltek.  





Hozzávalók:

- 15 dkg liszt
- 6 tojás
- 1,5 teás kanál sütőpor
- 4 evőkanál olaj
- 20 dkg olajbogyó kimagozva feldarabolva
- 10 dkg savanyú uborka összevágva
- 20 dkg sajt reszelve- bármilyen, ízlés kérdése
- 10 dkg kaliforniai paprika piros, zöld, sárga. Bármelyik jó, de színesen még szebb lesz az étel.
- 6 dkg cékla- ízesített korábban eltett cékla
- 4 dkg szárított paradicsom

A fenti zöldségek ízlés szerint variálhatók, egyedül arra figyeljünk, hogy a mennyiségeken ne változtassunk.
Bármit ki lehet hagyni, de akkor tegyünk helyette mást.

Elkészítés:

A tojásokat jól felverjük egy mixerrel. Mikor habosak és kifehérednek akkor vannak készen. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd apránként rászórjuk a tojásokra, közben állandóan kevergetjük. Ezután következik az olaj, addig keverjük, míg egynemű lesz a massza.

Hozzáadjuk a sajtot is.  Ezután a zöldségeket egy fakanállal vagy egy spatulával jól beledolgozzuk.

Egy hosszúkás kenyérsütő formát vagy egy őzgerinc formát vékonyan megkenünk olajjal és belisztezzük.
Mi őzgerinc formát használtunk.  

Beleöntjük a masszát, jól elegyengetjük, majd közepes lángon sütjük körülbelül 30 - 40 percet. Érdemes tűpróbával ellenőrizni, akkor látjuk, hogy nyers e még belül.

Melegen és hidegen is felszolgálhatjuk. Nálunk előétel volt.



2013. február 16., szombat

Mogyorós- csokis keksz


Ahogyan a blogom neve is elárulja, nagyon szeretem a kávét, tulajdonképpen minden formában. Időnként készítek a reggeli kávé mellé valami aprósüteményt vagy kekszet, egyszerűen csak azért, hogy jobban induljon a nap. Ez a recept is kávé mellé készült. Az eredeti változata egy olasz nyelvű gasztro blogon található. (Fior di Frolla) A szerző angol tea mellé ajánlja ezeket a kekszeket. 






Hozzávalók:


 - 22, 5 dkg liszt
- 14 dkg cukor
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojás
- fél csomag sütőpor
- egy csipet só
- 10 dkg étcsoki feldarabolva
- 5 dkg tejcsoki szintén feldarabolva
- 6 dkg mogyoró durvára vágva




Elkészítés:

A lisztet, a sütőport, és a csipet sót egy tálba helyezzük.

A szoba hőmérsékletű vajat a szintén szoba hőmérsékletű tojással jól összekeverem.

Ezután beleszórom a lisztes keveréket, a legvégén pedig a kétféle csoki darabokat és a mogyorót.

Tésztát gyúrunk belőle, majd labdákat formázunk. Nekem körülbelül 20 grammosak lettek, de lehet kisebbeket is készíteni.  Egy tepsibe sütőpapírt rakunk és arra sorakoztatjuk a kekszeket.

Ezután egy órát a hűtőbe pihentetjük.

180 fokon sütjük 10 percig, majd további 2 percig legalább bekapcsoljuk a légkeverést, hogy kicsit megszáradjanak.

Igaz, hogy tartós sütemény, azonban szerintem frissen érdemes elfogyasztani. Ne süssük túl őket, mert akkor kiszáradnak, inkább legyenek egy kicsit puhábbak és törékenyek.




2013. február 7., csütörtök

Narancsos, diós, csokoládés golyók

Magyar Elek szakácskönyvében találtam ezt az egyszerű receptet. Eredetileg csokoládé darába kell beleforgatni a golyókat, azonban én inkább bevontam őket.  Vendégváró édességnek ajánlanám, mert előre is el lehet készíteni. Nálunk 2 napon belül elfogyott, igaz ebből a mennyiségből nem lesz sok. Ha nagyobb társaságnak készül, akkor érdemes duplázni a hozzávalókat. 


Hozzávalók:

- 150 gramm őrölt dió
- 3- 4 evőkanál méz
- 1 narancs leve és héja
- 1 evőkanál rum vagy konyak

- étcsokoládé a bevonáshoz- minimum 1 tábla 70- 100 gramm

A fenti hozzávalókat alacsony lángon sűrítjük, majd gombócokat formázunk belőle.

A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk és egy kanál segítségével belehempergetjük a diós golyókat.





LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (4) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) borzselé (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (46) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (97) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (8) halászcsárda (1) halétel (2) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (33) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kezdet miért? (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (2) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) pangasius (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (2) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rosé (1) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (16) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejcsokoládé (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tőkehal (1) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)