2011. december 30., péntek

Töltött tojás Szilveszterre- orosz recept

Gyorsan elkészül, egyszerű és nagyon szép. Az étel eredeti neve, Jaiza po russki. Természetesen kaviár nélkül is elkészíthetjük, de így a legjobb.

Hozzávalók:

- 6 tojás
- 2 evőkanál majonéz
- 1 evőkanál Dijon mustár
- 3 db. kicsi ecetes uborka- apróra vágva
- kapor
- só, bors
- kaviár a tetejére- elhagyható

Elkészítés:

A tojást keményre főzzük, meghámozzuk, majd félbevágjuk és kiszedjük a sárgáját.

A tojássárgákat egy villával szétnyomkodjuk, majd összekeverjük a többi hozzávalóval.
Az uborkát botmixerrel hozzáadjuk vagy hozzákeverhetjük az apróra vágott darabokat is.
Ahogy jobban tetszik.
Ezután megtöltjük a tojásokat.

A tetejére kaviárt teszünk, de díszíthetünk mással is.

Készíthetünk hozzá egy szószt. Majonézt tejföllel összekeverünk, belerakhatunk apróra vágott uborkát is.

Tálaláskor ezt a szószt kiteszem egy tálcára és ráhelyezem a tojásokat.

2011. december 29., csütörtök

Karamell pite

Nálunk ez az egyik sütemény a karácsonyi klasszikusok közül, mely minden évben elkészül, és az első, ami el is fogy. Nagyon szeretjük.

Hozzávalók:

A tésztához:

- 280 gramm liszt
- 150 gramm vaj
- 150 gramm cukor
- 1 tojás
- 1 kanál tejföl
- 1 kisebb merőkanál tej
- késhegynyi szódabikarbóna

A puha vajat a szódabikarbónás liszttel elmorzsoljuk, majd rászórjuk a cukrot is. Ezután a maradék hozzávalókat is felhasználva tésztát gyúrunk. A tésztát négy részre osztjuk és betesszük a hűtőbe pihenni egy fél órára.






































Ezután a cipókból négy lapot nyújtunk. Egyesével vesszük ki a  hűtőből, csak az van szobahőmérsékleten, mellyel éppen dolgozunk.

Egy közepes tepsi hátoldalán megsütjük a lapokat 180- 200 fokon. Előtte villával megszúrjuk.
Figyelni kell, mert néhány perc alatt elkészül. 





































Hozzávalók a krémhez és az elkészítése:

- 500 ml tej
- 150 gramm vaníliás cukor, további a tetejére
- 3 evőkanál liszt

- 3 evőkanál cukor
- 3 evőkanál erős kávé

- 100 gramm vaj


A cukrot és a lisztet összekeverjük, majd felengedjük egy kevés tejjel. Simára keverjük. A maradék tejet a tűzre tesszük és mikor felforrt lassan hozzákeverjük a lisztes, cukros tejet. Állandóan kevergetni kell. Sűrűre főzzük. Ezután lehúzzuk a  tűzről.


A 3 evőkanál cukrot megpirítjuk, majd felöntjük a kávéval. Ezt hozzáadjuk a krémhez, majd a habos vajat apránként hozzákeverjük. A vajat akkor adjuk hozzá mikor a krém még langyos különben nem lehet jól elkeverni.





















A kész lapokat állni hagyjuk néhány órára, majd megtöltjük a krémmel. A tetejére vaníliás cukrot szórunk, majd másnap szeleteljük fel. Sokáig finom és friss.




















Az alábbi képen éppen megtöltöttük a lapokat. Ez másnapra szépen megpuhul.
Mire rájöttünk, hogy fotózni kell már nem volt mit. :)

2011. december 27., kedd

Karácsonyi menü

Szenteste


Borleves mézeskalács betéttel  vagy halászlé belsőségekkel

Spárgás halsaláta


Borjúnyelv pástétom

Kacsa galantine gyömbéres meggyel

Májbonbonok rozsbundában céklaágyon

Libamájas bélszín carpaccio Bíró Lajos módra

Gyümölcsös mákos guba

Karácsonyi sütemények (diós/mákos beigli, gyömbéres kockák, diós mézes, mézeskalács csillagok, meggyes bomba, karamellpite, habcsók, diós pusszedli, panpepato, macaron)

Karácsony ebéd

Konfitált pisztrángmáj gyöngyhagymás uborka salátával

TOM YAM citromfüves garnéla leves


Citromos csirkefalatok színes fészekben

Fekete erdei vaddisznó szték szalvétagombóccal

Amarettohab fahéjas szilvával


Nem szeretnék más tollával ékeskedni, ezért az igazsághoz tartozik, hogy az én részem csak a karácsonyi desszert volt és néhány sütemény a tálon. Valójában az én feladatom a gyerekekkel való foglalkozás volt, hogy a több napos készülődés zökkenőmentes legyen. :) A menü csodálatos volt, minden nagyon ízlett. 
Receptek lesznek hamarosan. 




2011. december 24., szombat

Vers Karácsonyra

Minden kedves olvasómnak kívánok szeretettel áldott és békés Karácsonyt ezzel a szép verssel.

Reményik Sándor: Karácsonykor

A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök – ide.

Itt minden fehér lesz, – fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?

És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk…
Néked ajánlom égő szívemet…

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.   

 

 

 

 

 

 

A kép Erdélyben készült a Retyezáton néhány évvel ezelőtt.

2011. december 22., csütörtök

Erdélyi csomboros töltött káposzta

Erdélyben kevés olyan ház van, ahol nem készül az ünnepekre töltött káposzta. Aki járt már Erdélyben tudja, hogy teljesen másképpen főzik, mint Magyarországon. Őszintén bevallom, hogy az igazi erdélyi változatot jobban szeretem sokkal. Életemben először Torockón ettem csomborral fűszerezett töltött káposztát. Azóta sokszor ettem Temesváron, Aradon is. Már másképpen elképzelni sem tudom ezt az ételt, mint így.


Hozzávalók:

- 1 fej savanyú káposzta
- 500 gramm darált hús disznó és marha fele fele arányban
- 1 fej vöröshagyma felaprítva
- 1 csésze rizs maximum
- 300- 500 gramm apró káposzta- ez valójában ízlés dolga. Mi a tölteléket jobban szeretjük és kevés apró káposztát teszünk bele.
- 1 szál füstölt kolbász
- 300 gramm oldalas
- húsos szalonna a fazék aljára
- só, bors, csombor
- házi tejföl a tálaláshoz

Elkészítés:

A savanyú káposztát leveleire bontjuk és az ereit levágjuk.
A hagymát felaprítjuk és olajban megpároljuk, nem pirítjuk. Mikor készen van, félretesszük kihűlni.
A darált húst összekeverjük a rizzsel, a sóval, a borssal és a kihűlt hagymával.

Ezután elkészítjük a töltelékeket. Kiterítjük a káposztalevelet, a közepébe teszünk a húsos töltelékből, majd az alját felhajtjuk egy kicsit, aztán feltekerjük és a tetejét betömködjük.

A fazék aljára húsos szalonnát teszünk. Ezután jöhetnek a rétegek. Egy réteg töltelék, egy réteg apró káposzta, egy réteg füstölt, azaz oldalas és kolbász karikák. Megszórjuk csomborral. Amikor ezzel készen vagyunk, akkor felengedjük vízzel és lassú tűzön főzni kezdjük. Elég sokáig készül, érdemes többször ellenőrizni a vizet és utána tölteni esetleg. Amikor már jónak látjuk, akkor kiveszünk egy tölteléket és megkóstoljuk. Ha már nem kemény, akkor készen van. Forrón tálaljuk házi tejföllel és frissen őrölt borssal.


Tipp: Főzhetünk előtte egy füstölt csülköt, só nélkül. Majd annak a levével készíthetjük el a töltött káposztát.
Igazán finom lesz, attól még a füstölt kolbászt és az oldalast bele kell tenni.























A képen répakarikák láthatóak. Ezt igazából nem kell beletenni, csak a savanyú káposztához adták, így belekerült az is.
























Így is lehet tálalni. Ahol a töltelék valójában köret.


2011. december 19., hétfő

Gyömbéres- mogyorós aprósütemény Karácsonyra

Ez a sütemény nagyon finom és különleges. Most sütöttük először. A recept eredeti változata Dana blogján található, itt. Nagyon érdekes karácsonyi sütemények vannak rajta, érdemes megnézni. (Dana beszél és ír körülbelül négy nyelven, a blogja román nyelvű, a címe: Tokácska :).)

A hozzávalókról annyit, hogy nem tudom hol lehet beszerezni kandírozott gyömbért. Ha valaki tudja, akkor írja meg nekem kérem szépen. Ehhez a süteményhez olyat használtunk fel, ami a spájzban volt, de már nem tudni honnan. :)

Hozzávalók:

- 100 gramm kandírozott gyömbér
- 60 gramm porcukor
- 175 gramm vaj- nagyon hideg
- 250 gramm liszt
- 70 gramm darált mogyoró vagy apróra vágott

A glazúrhoz:
- 2 evőkanál zöldcitrom leve
- 80 gramm porcukor

Elkészítés:

A gyömbért apróra vágjuk és egy evőkanállal félreteszünk a dekoráláshoz. A maradék gyömbérből, 60 gramm cukorból, a vajból, lisztből, mogyoróból tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk 1,5 cm vastag téglalappá, fóliába csomagoljuk és betesszük a hűtőszekrénybe egy órára. Mikor letelt a pihentetési idő picike kockákra vágjuk és megsütjük 180 fokon 15- 20 percig.

A maradék cukorból, azaz 80 grammból, 2 evőkanál zöldcitrom léből elkészítjük a glazúrt. A sütemény tetejére pedig gyömbér darabot teszünk.

Ennek a süteménynek jót tesz a pár nap állás, mert jobban érvényesül a gyömbér íze. Sokáig eltartható.

Ha zöldcitrom helyett citromot használunk az sem baj, de zöldcitrommal finomabb.



2011. december 18., vasárnap

Diós lepény

Ez a recept egy régi családi könyvbe van feljegyezve. Én talán diós rácsos süteménynek nevezném, de megtartom az eredeti nevét. Nagyon finom, igazi házias sütemény.

Hozzávalók a tésztához:

- 320 gramm liszt
- 230 gramm vaj
- 100 gramm cukor
- 1 tojás
- 1 citrom reszelt héja és leve
- 1 késhegynyi szódabikarbóna

Hozzávalók a diós habhoz:

- 3 tojás szétválasztva
- 150 gramm cukor
- 150 gramm darált dió

- sárgabaracklekvár

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. A kétharmad részét kinyújtjuk és a tepsibe tesszük. A tepsi aljába előzőleg sütőpapírt teszünk, érdemes egy kicsit megvajazni.

A tésztát megkenjük lekvárral. Ezután elkészítjük a dióhabot.

A 3 tojásfehérjét felverjük a cukorral, majd egyenként hozzákeverjük a mixerrel a tojássárgákat. A legvégén a darált diót is hozzáadjuk.

A maradék tésztából rácsokat sodrunk. Nincs sok tészta, nem sűrű rácsot fogunk kapni.

Lassú tűzön sütjük, de nem szárítjuk a süteményt.

A kép sajnos nem sikerült igazán jól, de azért látszik hogyan is néz ki ez a sütemény. :)

2011. december 17., szombat

Szavazzunk Baricz Gergőre!

Tudom, hogy ez egy gasztroblog, de muszáj nekem is megszólalnom. Egész héten figyeltem az eseményeket az X Faktor versennyel kapcsolatban és elég kiábrándító, amit láttam. Nagyon sokan Gergő ellen fordultak és hibáztatták, amiért kiesett kedvencük Tamás. Gergő azonban semmit sem tehet arról, hogy kiesett, ráadásul nem is ő párbajozott vele, hanem Enikő, tehát ha lehet olyat mondani, hogy valaki kiejtette, akkor Enikő. Persze nem ez az igazság, hanem a nézők döntöttek így.

Az emberek dühüket Gergő rajongói oldalán fejezték ki. Nevezték a fiút tehetségtelennek, románnak, többen írták hogy menjen haza és induljon ott tehetségkutatón. De Gergőnek nem a román tehetségkutatón van a helye, hanem a magyarországin, abból a természetes okból, hogy magyar. Ennyire egyszerű. Egészen ledöbbentő, hogy ma is milyen reflexek élnek Magyarországon az emberekben. A múlt rendszerben általános volt, hogy a felvidéki magyarokra azt mondták szlovák, a délvidékire, hogy szerb, az erdélyire pedig, hogy román. De eltelt azóta sok év. Ma könnyebben tudunk tájékozódni, utazni, tapasztalni, velük találkozni. És számomra hihetetlen, hogy még most is jön valaki és azt mondja Gergőre, hogy román. Az egyszerűen szégyellje magát. Túl vagyunk egy sikertelen népszavazáson (2004. dec. 5.), amikor arról döntöttek az emberek, hogy kapjanak e a határainkon túl élő magyar emberek magyar állampolgárságot. Egyszerűen nem tudok elképzelni még egy országot Európában, aki a saját népe ellen szavazott volna. Hát Magyarországon megtörtént. Több mint egy millió ember szavazott nemmel.

Térjünk vissza Gergőre, aki nem ismerné a fiút. 21 éves, Kolozsváron tanul informatikát. Borzonton született Gyergyószentmiklóshoz közel. Barátjával Norberttel és egy gitárral stoppal indult útnak, majd a híd alatt aludt, hogy jelentkezzen az X faktor válogatásán. Bejutott az első háromba. Keresztes Ildikó segíti hétről hétre, ő Gergő mentora.
A fiú óriási hátránnyal indul, mert a családja és a barátai nem tudnak rá szavazni. Csak Magyarországon lehet sms-t küldeni vagy telefonálni a verseny szabályai miatt. Az erdélyi barátok és rajongók nem tudnak.

Nagyon szeretném, hogy Gergő nyerjen. Több okból. Az egyik, hogy nagyon tehetséges. Szinte minden műfajban megmutatta mit tud. Ő még nem indult sehol, míg a másik két versenyző Enikő és Tibor igen. Gergőnek különleges hangja van, remekül táncol, mozog a színpadon. És lássuk be nagyon helyes is. Igazán színpadra termett alkat. Bevallom őszintén azt is, hogy Gyergyó, ahonnan Gergő is származik igazán a szívemhez nőtt vidék. A kisfiam keresztszülei Gyergyóújfaluban élnek és sok szép időt töltöttem náluk. 

Alíz, a Fakanálforgató tollforgató blog szerzője készített vele interjút és Gergő édesapjával is. Az interjú Gergővel itt olvasható, a másik pedig ezen a linken.

Befejezésül csak annyit, hogy akinek fontos a magyar magyar összetartozás, az szavazzon Gergőre.
1799 BARICZ
06-91-33-43-34  11-es kód

2011. december 16., péntek

Bonbon készítés 2. - még mindig nem sikerült

Most készítettem harmadszorra bonbont. Többször beszéltem Gesztivel, aki a Bonbonmánia szerzője és Emőkével, aki a BalhÉttermet írja. Arra jutottam, hogy a Lidl-s bonbonformák sajnos a kukába valók. A szívecskéssel még elboldogulok valahogyan, de abban sem lesznek fényesek, viszont a négyzet alakú nekem eltörik. Nagyon nehezen jön ki, és közben összetörik.

A csokoládétemperálás sem gyerekjáték egyelőre. Sajnos sikerült túlmelegíteni a csokoládét, emiatt foltosak lettek. Fogok venni egy csokoládéolvasztó kis szerkezetet, mert azon be lehet állítani a fokozatot, így nem megy magasabbra a hőmérséklet 45 foknál.

Hát így sikerültek. :) Legközelebb akkor jelentkezem ezzel a témával, amikor lesz olvasztóm és polikarbonát formám, ja és tökéletesek lesznek. :) Egyébként finomak lettek nagyon. Az egyiket kávés csokoládékrémmel készítettem és marcipánnal. A másikat pedig karamellel és marcipánnal.

A képen jól látszik, hogy a szív alakú bonbon, bár nem törött el, de foltos lett. A négyzet alakú pedig csak romjaiban került elő a formából.  

2011. december 13., kedd

Mézes pogácsa Luca napra



A Luca naphoz több népszokás kötődik. A legismertebb a lucaszéke és a pogácsasütés. December 13.- án kell elkezdeni a szék készítését és Karácsonyig befejezni. Az éjféli misén, ha ráállunk a lucaszékre, akkor megláthatjuk a boszorkányt. Innen ered a mondás is, hogy lassan készül, mint a Luca széke. 

„A magyar néphit szerint Luca csúnya öregasszony képében vagy fehér leplekbe rejtőzve jelenik meg – ezért is hordtak a lányok lucázáskor fehér lepedőt. Bár néhol a lucaboszorka nevet használják, Luca alakja nem azonos a hagyományos értelemben vett boszorkánnyal, mivel azoknak létezett egy valós, emberi alakja is, akit a falusiak szerencsétlen esetben boszorkányság vádjával perbe fogtak és megégettek vagy vízbe fojtottak. Luca inkább egy kísértetre hasonlít. Az ő napja gonoszjáró nap, az ártó lelkek, gonosz szellemek, rontáshozók szabadon járhatnak-kelhetnek, védekezni ellenük fokhagymával érdemes: éppen olyan hatásos elfogyasztva, mint a ház, az istálló ajtófélfájára, ablakkeretére kenve. Mivel ilyenkor számítani lehetett boszorkányok látogatására, a seprűket bölcs előrelátással eltették. Nem csak a söprögetés volt tilos ezen a napon, Luca azokat is megbüntette, akik szőni, fonni, lúgozni, meszelni vagy kenyeret sütni merészeltek a nevenapján.”
Forrás: Erdély.ma - Luca nap, avagy karácsony előtti népszokások

Luca napkor jósoltak időjárást, termést és a vőlegény nevét is.


Mézes pogácsa

Igaz ez nem egy sós pogácsa, de nálunk ma ez készült.

Hozzávalók:

- 125 gramm méz
- 125 gramm vaj
- 250 gramm rozsliszt
- 250 gramm finomliszt
- 200 gramm porcukor
- 3 tojás
- 2 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék- ha nincs otthon, akkor ízlés szerint tegyünk bele fahéjat, ánizst, szegfűszeget és gyömbért.
- fél citrom leve és héja
- 1 kiskanál szódabikarbóna

Elkészítés:

A tojásokat habosra keverjük a porcukorral és belecsepegtetjük a citromlevet. A mézet és a vajat közepes lángon megolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. A rozslisztet és a sima lisztet összekeverjük, hozzátesszük a szódabikarbónát, a citrom héját és a mézeskalács fűszert. 

































Amikor kihűlt a mézes vaj, akkor hozzákeverjük a tojásokhoz, majd lassan hozzáöntjük a lisztet és jól elkeverjük. Én a mixer egyes fokozatával kevertem.















  


A hűtőben hagyjuk 5 órát hűlni, vagy egy éjszakára is betehetjük.

Amikor letelt a pihentetési idő egy lisztezett felületen rudat formálunk és feldaraboljuk. A darabokból golyókat készítünk majd egy sütőpapírral borított tepsire tesszük bő távolságra, mert nagyon megnő a pogácsa.

Én a közepébe mandulát tettem. A tepsin még pihentettem néhány percet.



















180 fokon sütjük 10 -13 percet.

Amikor elkészült tetszés szerint díszítjük.



2011. december 11., vasárnap

Narancsos zabaglione

Ma egy gyorsan elkészíthető desszertre vágytam. Viszonylag régen ettem zabaglione-t, így éppen itt volt az ideje. Az egyik kedvenc olasz édességem. A receptet egy olasz gasztro oldalon találtam.

Hozzávalók 4-5 főre:

-  5 nagy tojás sárgája
- 100 ml száraz fehérbor
- 50 gramm cukor
- 1 narancs leve
- szerecsendió
- reszelt narancshéj a tetejére





























Elkészítés:

Vízfürdőt készítünk. A tojássárgákat gőz felett a cukorral habosra keverjük. Ezután beleöntjük a bort és a narancslevet is. Körülbelül 10- 15 percig keverjük folyamatosan a mixerrel. Inkább tovább, mint kevesebb ideig. Ha nem kevertük elég sokáig, akkor állás közben megereszkedik a hab.

Poharakba merjük a borhabot egy merőkanállal. Amikor kihűlt tálalhatjuk is, nem muszáj hűtő hidegen. A tetejére narancshéjat reszelünk, és szerecsendiót.

2011. december 8., csütörtök

Téli saláta avokádóval, grapefruittal és céklával

Itt van egy újabb saláta recept. Ez volt a tegnapi ebédem. El tudom képzelni hal mellé is, de magában is kiváló. A receptet egy angol gasztro lapban találtam, melyet nyáron hoztam haza Cambridge-ből.


Hozzávalók 2 személyre:

- 1 avokádó, meghámozva, felszeletelve
- 2 grapefruit
- 1 főtt cékla
- 1 marék rukkola

A saláta öntethez:

- 3 evőkanál méz
- a grapefruit leve
- só, bors
- olívaolaj


Elkészítés:

A grapefruitot miután meghámoztuk, megpróbáljuk minél alaposabban megtisztítani a fehér részeitől, közben a levét, ami kifolyik belőle egy tálkába összegyűjtjük. A céklát a héjával együtt megfőzzük, majd meghámozzuk és feldaraboljuk. Ha van főtt céklánk a hűtőben, akkor gyorsabban elkészül a saláta. Elegendő hozzá fél óra.

Az avokádószeleteket, a grapefruitot és a cékladarabokat egy tányérra tesszük. A tetejére rukkolát szórunk.

Elkészítjük az öntetet is közben. A mézet jól összekeverjük egy kevés olívaolajjal és a grapefruit levével. Ráöntjük az öntetet, és megszórhatjuk tökmaggal. Készen is van.

2011. december 6., kedd

Szicíliai narancssaláta- Insalata siciliana

Nem tudom hogy vagytok vele, de a Mikulás sok édességet hozott, gondolom sok mindenkinek. Íme egy egyszerű, gyors és egészséges saláta, ami nem hizlal, ezért Mikulás után tökéletes vacsora. :)
Szerintem nagyon szép, igazi téli saláta. Fél óra alatt elkészül.
A recept Szicíliából származik. Szicília az a hely, ahova mindenképpen el kell jutnom.


Hozzávalók 4 személyre:

- 4 narancs- lehet vérnaranccsal is elkészíteni, még szebb lesz
- fél lila hagyma (az eredeti receptben vörös hagyma van)
- fekete olajbogyó
- só, bors
- olívaolaj





















Elkészítés:

A narancsot meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. A hagymát szintén megtisztítjuk és felszeleteljük.
Egy tányérra rakjuk a narancsszeleteket, megszórjuk a hagymával.

Egy tálkába kevés olívaolajat teszünk, beleszórjuk a frissen őrölt borsot és egy kevés sót. Jól összekeverjük, majd ráöntjük a narancsra.

A végén megrakjuk olajbogyóval.

2011. december 4., vasárnap

Zabpelyhes keksz

Bevallom őszintén, hogy nem kutattam az interneten, hogy létezik- e már ez a keksz. Én onnan ismerem a receptet, hogy egy barátnőm küldte email-en, én pedig kipróbáltam. Nagyon finom. Szalaggal átkötve és díszdobozba téve szerintem szép ajándék is lehet.


Hozzávalók körülbelül 20 darabhoz:

- 1 tojás
- 100 gramm cukor- én nádcukrot használtam, de bármilyen cukorral megsüthető
- 120 gramm vaj
- 50 gramm zabpehely
- 40 gramm kókuszreszelék
- 50 gramm apróra vágott étcsokoládé
- 50 gramm vörös áfonya vagy bármilyen szárított gyümölcs
- 100 gramm liszt
- fél teáskanál sütőpor
- csipet só

Elkészítés:

A cukrot, a tojást, és a puha vajat habosra keverjük. Beletesszük a csokoládét, a kókuszt, a zabpelyhet, az áfonyát. A lisztbe belekeverem a sütőport, majd a keksz masszájához adom. Jól összekeverjük.

Egy tepsi aljába sütőpapírt teszek, majd vizes kézzel golyókat formázom. 2 cm távolságra teszem egymástól.






















170 fokon sütöm 13 percig körülbelül. Amikor kivettük a sütőből hagyjuk kihűlni és csak utána vesszük le a papírról különben összetörnek.

2011. december 3., szombat

Vida Péter, szekszárdi borász lett az év bortermelője

Az Év Bortermelője díj 1991 óta létezik. A borász szakma legrangosabb elismerése, melyet a Magyar Bor Akadémia ítél oda minden évben. Az idén a szakma az Év Bortermelője 2011 címre Vida Pétert választotta, a szekszárdi borvidékről. 















Fotó: magyarborakademia.hu

A szekszárdi borvidékről jelölték még Dúzsi Tamást, Heimann Zoltánt is.
Térjünk ki egy kicsit a borvidékre.
A szekszárdi borvidék a Tolna- Baranyai dombság és a Dunamenti síkság között terül el.
A talaj tulajdonképpen löszös. Szekszárdon közepesen savas fehérborok születnek és közepesen testes vörösborok.

Vida Péter borászatának birtoka 20 hektár, de ebből 10 hektár a termő terület. Az idei év meglepetése a La Vida bor, melynek elnevezése az Életet jelenti. Ha megkóstoljuk a Kadarka, Pinot Noir, Kékfrankos borok házasításából készült rosét sem fogunk csalódni. Igazán különleges a Merlot 2003 és a Cabernet Sauvignon 2003.  


Vida Péter:

„A Bor semmihez nem hasonlítható isteni csoda, mely az élõvilág és az egész emberiség diadala. Negyven éve a szõlõ és a bor körül forgolódom. Azt hiszem, a bor mindig elõttünk jár, kevés a földi élet ahhoz, hogy mindent megtudjunk róla. Az alábbi gondolatot egy bölcs idõs embertõl hallottam: fiam, te olyan úton jársz, ahol sok probléma és feladat lesz az örömök mellett. Legyen célod az életben, s ha már úgy érzed, a cél közelében jársz, jusson eszedbe, hogy nem csupán a cél elérése volt fontos, hanem inkább az, hogy hogyan tudtad megtenni az odavezetõ utat.”


Vida Péter mesél arról is, hogy mi volt az a meghatározó esemény, amelytől kezdve a bor határozta meg az életét.

Rég történt már, elsõ kadarka boromat beneveztem a helyi borversenyen, természetesen apám nevét írtam a nevezési lapra. Telt múlt az idõ, már el is feledkeztem róla, amikor egy reggel édesapám kinyitja a helyi újságot, és a középsõ két oldalon nagy, öles betûkkel ezt olvassa: Vida Sándor kadarkája a megye legjobb kadarkája. Apám szigorú ember volt, de akkor elcsukló hangon mondta: meglásd, a jó Isten meghálálja. Innentõl kezdve nem is volt kérdés, hogy a bor és az én életem összekapcsolódik.”


Az év bortermelője díjra jelölték még: Dúzsi Tamást (Szekszárd), Áts Károlyt (Tokaj), Heimann Zoltánt (Szekszárd), Gálné Dignisz Évát (Kiskunság).

Néhány évvel ezelőtt magam is jártam Vida Péternél. Remek borokat kóstoltunk és beszélgettünk a borásszal néhány órát. A pincéjében nemcsak bort kóstolhatunk, hanem elmélkedésre is jut idő.
Kedves Péter, szívből gratulálok!


















Forrás:


Rohály Gábor- Mészáros Gabriella: Borkalauz 2010- 2011.

A fotók az internetről származnak.  

2011. december 2., péntek

Karácsonyi jégtorta- karamellás, mogyorós, narancsos mascarponés

Két évvel ezelőtt készítettem el ezt a desszertet a karácsonyi ebédre. Eddig nem szerepelt a blogon, gondoltam így Karácsony előtt esetleg hasznos lehet, mert még nem mindenki döntötte el a teljes menüsort.


Hozzávalók:

A karamellhez:

- 50 ml víz
- 10 dkg. cukor
- 250 ml mogyoró (megpirított, darabosra tört). Sajnos ml-ben van megadva, nem mértem le, hogy ez grammra mennyi is valójában.

A narancskrémhez:

- 3 dl frissen facsart narancslé
- 8 tojássárga
- 400 gramm cukor
- 2 dl víz
- 500 g. mascarpone
- néhány kanál konyak

További hozzávalók:

- babapiskóta a tortaforma kibéleléséhez
- kávé, konyak




















Elkészítés:

Fél dl vízből és 10 dkg. cukorból barna karamellt főzünk. Beleöntjük a mogyorót. Fontos, hogy eközben a tűzön van a lábos, mert ha félrehúzzuk, akkor azonnal megköt a cukor, s kezdhetjük elölről. Ezután egy tepsit megolajozunk és ráöntjük a karamellt. Amikor megkeményedett összetörjük.


Ezután elkészítjük a narancsot. A narancslevet addig főzzük, míg a negyedére csökken. Érdemes mellette maradni, mert könnyű elfelejteni.
Majd összekeverjük a tojássárgákat a cukorral, hozzátöltünk 2 dl vizet és gőz fölött kb. 5 percig elektromos habverővel keverjük. Amikor elvesszük a tűzről tovább keverjük, míg le nem hűl. Ezután beleöntöm a narancslevet, lehetőleg lassan csurgatva, majd a mascarponét, a konyakot és a széttördelt karamellt.

Kibélelünk fóliával egy tortaformát. A babapiskótákat méretre vágjuk. Beáztatjuk egy erős, jó minőségű kávéba. Ízlés szerint cukrozzuk a kávét, de nem kötelező. Hozzáadunk egy pici rumot. A babapiskótát addig áztatjuk, míg jó puha nem lesz. (Az eredeti recept instant kávéból szirupot készít, de nekem ez nem tetszett. A krém így is eléggé édes.) A forma alját és az oldalát is kirakjuk. A végén beleöntjük a krémet és a fagyasztóba tesszük.































Tálaláskor a tetejére lehet kakaóport szórni.

Lehet, hogy hosszadalmasnak tűnik, de megéri a fáradságot, Karácsonykor szerintem még inkább.





















(Váncsa Iván: Ezeregy recept)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (4) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) borzselé (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (46) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (97) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (8) halászcsárda (1) halétel (2) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (33) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kezdet miért? (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (2) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) pangasius (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (2) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rosé (1) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (16) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejcsokoládé (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tőkehal (1) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)