2011. április 26., kedd

Húsvét Aradon

Már több éve hagyomány nálunk, hogy a Húsvétot Aradon töltjük, most sem történt másképpen. Vasárnap reggel volt tojáskeresés az udvarban, majd a reggeli után a templomba mentünk. Ezután következett az ünnepi ebéd. Az ételek a következők voltak: vajban párolt spárga, tárkonyos bárányleves, szalontüdő bárány belsőségekből zsemlegombóccal, birkapörkölt, bárány sült, és vegyes sütemények. Minden nagyon finom volt. Én az idén Húsvétra készítettem két kuglófot és ananászos tojáslikör mousse-t. Volt még spárgakrémleves és indiai húsos currys étel is, amelynek sajnos elfelejtettem a nevét, pedig nagyon finom volt.
Hétfőn a kisfiam a család férfitagjaival locsolni ment, mi pedig vártuk a locsolókat, akik jöttek is szép számmal, harmincnál is többen.
Sikerült néhány bort is megkóstolni. Ezek közül kiemelném a Gál Tibor Glória nevű borát.













6 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyosak a gyerkőcök a képen! Az elszomorít, hogy felénk (Győr-Moson-Sopron megye) már teljesen kezd elhalni a locsolás hagyománya.... pedig én (lány létemre) nagyon szerettem.

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom. :( Én is nagyon élveztem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép helyen voltatok, aranyasak a gyerekek. Nagyon jó dolog, ha megtartjuk népszokásainkat.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örrvendek hogy ilyen eszletesen irtal, lagalabb tudtam en is hogy tölt A hUSVET nalatok. Itt nem szokas a locsolas, ugy hogy en mar egy jo paar eve hervadok....Majd jövöre meglatogatlak es hagyom magamat locsolni ...Puszi nektek.Dana

    VálaszTörlés
  5. Szia Dana! Szeretettel várunk. Hárman biztosan meglocsolnak majd. :)

    VálaszTörlés
  6. Rita! Én is így gondolom. Szerintem fontos dolog.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)