2012. november 15., csütörtök

Nutellás sütinyalóka

Azt gondoltam, hogy én soha nem fogok sütinyalókát készíteni, most mégis megtettem. Sütöttem a gyerek születésnapjára tortát és a közepéből ki kellett egy adagot kaparni, így keletkezett feleslegessé vált tészta. Nem hiszem, hogy sütnék piskótát azért, hogy morzsáira szedjem, de így maradék felhasználásnak kiváló ötlet. A mennyiség elég kevés, mert ugye eredetileg nem ez készült, hanem születésnapi torta. Ha gyermekzsúrra készítjük, akkor érdemes többszörözni a mennyiségeket. A könnyebb elkészíthetőség kedvéért lemértem a hozzávalókat.
A technikáról és az elkészítésről nagyon jó összefoglalót lehet olvasni a Cupp Cake Pop blogon. Azért én is leírom, ha nem is annyira részletesen, mint a megadott linken a blogszerzők.

Ezt a süteményt Bakerella találta ki, eredeti neve az édességnek: Cake pop.




Hozzávalók 8 darabhoz:

- 90 gramm sütemény lemorzsálva- én kakaós piskótát használtam
- 1,5 evőkanál Nutella- természetesen lehet házi mogyorókrém is
- 1 evőkanál 32 százalékos tejszín

- színes sütidekorációs cukorkák, gyöngyök
- csokoládé a bevonáshoz

- hurkapálcák, vagy nyárs pálcák




Elkészítés:

A morzsához hozzáadjuk a Nutellát és jól összegyúrjuk vele, majd az egy evőkanál sűrű tejszínt.
Figyeljünk az állagra ne legyen lágy, mert akkor nem fog a pálcán maradni. 

Ezután a masszát a hűtőbe tesszük minimum 1 órára.

Utána pici nyalóka méretű golyókat formázunk belőle, majd megint a hűtőbe tesszük.

Közben felolvasztjuk a csokoládét vízgőz felett. Arra kell figyelni, hogy a víz a lábosban ne forrjon és a lábos alja, amiben a csokoládé van, ne érjen a vízhez. Érdemes kisebb méretű csokidarabokat használni és nagyjából egyformákat. Az egyik legjobb választás a csokilencse. Jó minőségű csokoládéval dolgozzunk különben nem fog sikerülni és csak bosszankodunk. Én 75 százalékos étcsokoládét szoktam használni. Tehát a csokit egy lábosba teszem, amit vízgőzre helyezek. Folyamatosan kavargatom, mikor kezd olvadni a  csoki, akkor félrehúzom. Nem szabad túlmelegíteni a csokoládét. A másik, amire figyelnünk kell, hogy ne menjen vízgőz bele, ezért ha kezdők vagyunk, akkor használjunk olyan edényt, ami pont ráillik az alsó lábosra. Nem árt temperálni a csokit, amit a legegyszerűbben úgy tehetünk meg, hogy csak a csoki háromnegyedét tesszük a  vízgőz fölé és gyorsan félrehúzzuk mikor felolvadt, nem baj, ha nem az egész mennyiség, mert miután levettük a tűzről tovább kavarhatjuk és el fog olvadni az egész. Ezután a félretett csokit hozzátesszük és kavargatjuk, ezzel hűtjük le a csokit.

Amikor a csokoládéolvasztással elkészültünk, akkor a pálcika végét belemártjuk és beleszúrjuk a sütibe, de vigyázzunk ne túlságosan mélyre.  Egy tányérra rakjuk a felszúrt sütiket és megint a hűtőbe tesszük. Most nem szükséges egy órára, elegendő körülbelül fél óra is.

Amikor letelt a fél óra, akkor jöhet a mártogatás. Amikor belemártottuk a csokiba azonnal díszítjük, mert amikor kezd kötni a csokoládé már nem tudjuk díszíteni. Ha van hungarocell darabunk, akkor abba szúrjuk a kész sütinyalókákat. Ha nincsen akkor beleállítjuk egy bögrébe. Amikor készen vagyunk megint hűtőbe tesszük, míg meg nem dermed a csokiréteg rajta.

Fehércsokoládéba is lehet mártani, csak kicsit nehezebb dolgozni vele, mint az étcsokoládéval.

Én tegnap készítettem először és kettőt elrontottam, mert leugrottak a pálcáról. Figyeljünk oda, hogy a felszúrás után elég időt maradjanak a hűtőbe, ne mozogjanak. Ha úgy érzékeljük, hogy nem áll stabilan a pálcán, akkor inkább tegyük vissza  a hűtőbe.

A gyerekek nagyon szerették, hatalmas sikert arattam ezekkel a pálcikás sütigolyókkal. Ha nem fogy el a születésnapi torta, akkor a maradékból megint készítek.

Csak a Puffin blog szerzője összegyűjtött néhány linket magyar oldalakról, ahol még olvashattok más recepteket is. A link itt megnyitható. 



1 megjegyzés:

  1. nagyon jól néznek ki ezek a nyalókák. én is épp nagyban csokizom, olyan jó lenne megnyerni ezt a hondát... http://fon.gs/nyerocsoki

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)