2013. január 5., szombat

Aszalt szilvás, mazsolás, kávés torta

Ezt a receptet Csíki Sándor blogján találtam a Food & Wine blogon. Bevallom őszintén néhány helyen változtattam a recepten. A  cukorból vettem le egy kicsit és mandula helyett mogyorót használtam. Ezen kívül a mazsola, melyet használtam napokig vodkában ázott, emiatt nem kávélikőrt tettem a torta tésztájába, hanem kávét.  Így is nagyon finom volt. A torta eredetileg Nigella Lawson receptje, gondolom őt nem kell bemutatni. Nem is írnék róla most semmit. Ez a torta jó és finom, Nigella-nak inkább a desszertjeit szeretem. Én Szilveszter éjszakájára sütöttem ezt a tortát. Sokan voltunk, mégis elég volt ez a mennyiség, mert tömény, elegendő belőle egy vékonyka szelet.
Szükségünk lesz egy 20 cm-es átmérőjű tortaformára. Ha picit nagyobb az sem gond, legfeljebb alacsonyabb lesz.

Hozzávalók:

- 350 gramm aszalt szilva apróra vágva
- 375 gramm mazsola, mely előzőleg vodkában vagy rumban ázott néhány napot, (nálam vodkában)
- 130 gramm nádcukor
- 175 gramm szobahőmérsékletű vaj
- 175 ml méz
- 120 ml kávé- hosszúra főztem, nem több erős kávét öntöttem hozzá
- 2 evőkanál kakaópor
- 3 tojás felverve
- 2 narancs reszelt héja és leve
- 75 gramm darált mogyoró
- 150 gramm liszt
- fél teáskanál szódabikarbóna
- fél teáskanál sütőpor
- fűszerek: ezekből tettem jócskán. Megszórtam fahéjjal, ánizzsal, őrölt szegfűszeggel és reszeltem bele gyömbért is.


A torta bárhogyan díszíthető. Én csokoládét öntöttem rá és megszórtam színes cukorkákkal. Egyszerűen porcukorral is el tudom képzelni.

Elkészítés:

A mézet, a vajat, az aszalt szilvát, a mazsolákat, a narancs héját és levét, a fűszereket, a kakaót és a kávét egy lábosban felmelegítjük és néhány percig alacsony lángon főzzük.

Ezután langyosra hűtjük, közben a lisztet a mogyorót, a szódabikarbónát és a sütőport jól összekeverjük.

A tojásokat felverjük, majd hozzáadjuk a langyos, gyümölcsös folyadékunkhoz. Utoljára belekeverjük egy fakanállal a lisztes keveréket is.

Egy tortaformába tesszük, melyet előzőleg kibéleltünk sütőpapírral.

150 fokon sütjük körülbelül 80 percig. A teteje megszilárdul, de a belseje lágyabb marad. Érdemes tűpróbát tenni.

Bárhogyan díszíthetjük, alkalomhoz illően.




3 megjegyzés:

  1. Ez tetszik! Ugye működik gluténmentesen is?

    VálaszTörlés
  2. Szerintem igen! Hogyan szeretnéd? Lehetne több darált mogyorót beletenni mondjuk és egy kevés gluténmentes lisztet. Milyet használsz? Mondjuk 100 gramm liszt és 125 gramm darált mogyoró. Persze megtarthatod az eredetit is és akkor 150 gramm gluténmentes liszt kell hozzá. Majd írd meg kérlek, hogyan sikerült.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (4) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) borzselé (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (46) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (97) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (8) halászcsárda (1) halétel (2) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (33) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (2) Két falánk olasz (1) kezdet miért? (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (2) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (23) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) pangasius (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (2) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rosé (1) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (16) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejcsokoládé (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (1) tőkehal (1) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)