2011. július 21., csütörtök

Torockó

Torockó az egyik legszebb hely Erdélyben. Sokszor jártam már ott és még ezután is fogok. Nem lehet betelni a szépségével. Az idén a kisfiam a nagyszüleivel, néhány borásszal és borszakértővel, és az unokatestvéreivel júniusban ott töltött egy hosszú hétvégét.

Torockó

Kolozsvár után található 60 km-re. A falu jelképe a fölé magasodó Székelykő. Itt minden nap kétszer kel fel a nap. Egyszer megjelenik az égen, majd elbújik a kő mögött és újra felkel.

A falu már az Árpád ház idején is lakott volt. A Toroczkai család telepített ide német vasműveseket, akik megalapozták Torockón a vasfeldolgozást. A lakosság a 18. században elmagyarosodott.
A Székely-kő és a csodaszép falu rengeteg turistát vonz a környékre. Ha szeretnénk ellátogatni ide, akkor érdemes időben eldönteni, hogy mikor utazunk. Az első és egyben legszebb túra lehet a Székelykő megmászása. Egyáltalán nem nehéz, egy átlagos sportos ember könnyedén felmegy a tetejére. A főtérről a kék kereszt jelzést követve lehet feljutni körülbelül 45 perc alatt. Útközben egy régi vízimalmot is meg lehet nézni. A Székely- kő 1128 m magas. Szerintem 6 éves kortól megmászható.

Forrás: erdely.ma
(A többi fotó saját)
Torockó központjában áll a falu unitárius temploma. Torockó és Torockószentgyörgy unitárius falu. A vallás megszületése kötődik az 1568-as tordai országggyűléshez, ahol a világon először mondták ki a vallás- és lelkiismeret szabadságot. (Erre méltán büszkék lehetünk mi magyarok). A vallás megalapítója Dávid Ferenc volt. Az unitáriusok elutasítják a Szentháromságot, szerintük egy az Isten, ebből kifolyólag Jézus istenségét sem vallják.
Torockó híres a népviseletéről is. A csodálatos ruhákat megnézhetjük a főtéren lévő Néprajzi Múzeumban. Ha már itt járunk ne hagyjuk ki Ida néni magángyűjteményét sem.
Ha Torockón kirándulunk érdemes tehát megnézni a templomot, a múzeumot, a vízimalmot és a temetőben is sétálhatunk egyet. Érdemes figyelni a szászokra utaló bástyákat a sírokon. A környéken ne hagyjuk ki Torockószentgyörgyöt. Itt található egy vár, mely könnyű sétával elérhető. A faluban megnézhetjük Brassai Sámuel szülőházát is, jelenleg a helyi unitárius lelkész otthona. Brassai Sámuel 19. századi unitárius polihisztor volt, a kolozsvári Brassai gimnázium egykori igazgatója.

A torockószentgyörgyi vár
Torockón van még néhány régi ház, melynek az ablakkeretét vörösre festették. Ennek oka, hogy a torockóiak a 18. század elején megtagadták a jobbágyi szolgálatot. A Habsburgok leverték a felkelést, a mozgalom vezetőit Szabó Gergelyt és Ekart Andrást felakasztották. Emiatt a torockóiak a tiltakozásukat kifejezve vörösre festették az ablakkereteket.
Ha már itt vagyunk, akkor a másik kihagyhatatlan program a Tordai hasadékon való átkelés. A Tordai hasadék keletkezéséhez egy nagyon szép legenda fűződik. Szent László királyunk itt ütközött meg a keletről betörő ellenséggel, a kunokkal és a besenyőkkel. A helyszínen Szent László vereséget szenvedett és üldözőbe vették a kunok, azonban Isten a segítségére sietett és a szikla kettéhasadt, a kunok pedig beleestek a szakadékba.
Ha valaki kedvet kapott egy torockói kiránduláshoz, akkor keresse bátran a Király Vendégházat, ott tudnak segíteni a szállásfoglalásban és az étkezés megszervezésében is.

Ha valakit elragadott a táj szépsége és kíváncsi az unitáriusokra, akkor feltétlen olvassa el Jókai Mór: Egy az Isten című kötetét. Mikor szavazni kellett arra, hogy szerintem melyik a legjobb magyar regény, én ezt választottam.









Felfelé a Székely- kövön









A Tordai- hasadék










6 megjegyzés:

  1. anno 2004ben ott szilvesztereztünk, azóta sem jártam arra, de kedvem lenne újra bejárni a vidéket! Székelykőre nem jutottam fel, még a "köves" rész előtt visszafordultam, de kb. bizonyos szakaszok után mindig visszafordult vki! :)

    VálaszTörlés
  2. Minden évben járok Torockon,hiszen a kislányom néptánccsoportja ott edzőtáborozik.Gyönyörű falú,ott lehet még érezni a régi idők szellemét,varázsa van az egész helynek és tájnak.

    VálaszTörlés
  3. Kinga- Igen, én is voltam ott Szilveszterkor. Télen persze valamivel nehezebb megmászni a Székelykövet, mert csúszik. Szerintem, ha egyszer visszamennél tavasszal vagy nyáron biztosan sikerülne. Nagyon szép fent.

    VálaszTörlés
  4. Aleda- Nagyon szeretem a néptáncot. Az én kisfiam két év múlva kezdi majd tanulni. A torockói táborok biztosan nagyon szépek.

    VálaszTörlés
  5. Én még sosem jártam Torockón, de nagyon szeretnék eljutni oda, gyönyörűszép hely.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (4) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) borzselé (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (46) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (97) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (8) halászcsárda (1) halétel (2) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (33) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (2) Két falánk olasz (1) kezdet miért? (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (2) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (23) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) pangasius (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (2) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rosé (1) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (16) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejcsokoládé (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (1) tőkehal (1) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)