2011. november 12., szombat

Gyömbéres mézeskalács

Sokszor sütöttem már mézeskalácsot, de azt hiszem, hogy ez az a massza, ami a legjobban bevált nekem, mert elég könnyű vele dolgozni. Még a gyerekek is ügyesen nyújtották a tésztát és szaggatták a formákat.

Hozzávalók:

- 500 gramm liszt
- 250 gramm méz
- 125 gramm vaj
- 125 gramm cukor
- fél evőkanál őrölt fahéj
- fél evőkanál szegfűszeg
- 1 tojás
- fél kávéskanál szódabikarbóna
- őrölt gyömbér ízlés szerint




Elkészítés:

A mézet lassú tűzön melegítjük és hozzákeverjük a vajat és a cukrot. Mialatt hűl összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával és a fűszerekkel. Amikor langyos a mézes keverékünk akkor hozzáöntjük a liszthez és teszünk hozzá egy tojást. Összedolgozzuk a tésztát, majd a hűtőben minimum 2 órát állni hagyjuk.

A tésztából leveszünk egy kisebb adagot és lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk. Kiszaggatjuk a formákat, majd egy sütőpapírral fedett tepsibe helyezzük őket. 180 fokon sütjük 10- 15 percig. Nekünk a 2. sütéstől 10 perc is elegendő volt. Vigyázzunk ne süssük túl, mikor picit kezd pirulni már készen is van. Forrón könnyen törik.

Díszítés:

Díszíthetjük fehér cukormázzal. 1 tojásfehérjét kemény habbá verünk. 100 gramm porcukrot átszitálunk. A hab feléhez hozzákeverjük részletekben a cukrot habverővel és egy nejlonzacskóba töltjük. A sarkát kivágjuk úgy hogy pici lyuk legyen. Ha nem sikerült a dísz, akkor várjuk meg míg megszáradt és szedjük le róla.

Készíthetünk barna mázat is. 1 kiskanál kakaópor, 1 kiskanál porcukor és egy kiskanál tojásfehérje. Ezt összekeverjük és kész is a barna máz.

Forrás: Tószegi Judit: Mézeskalácsok, Cser kiadó 2009





2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék

futás  félmaraton (1) 1848 (1) Advent (2) áfonya (2) ajándék (3) Alkonyi László (1) Alkonyi_László (2) alma (10) amaránt (2) amaretti (1) amaretto (1) amerikai (2) ananász (1) Angela Hartnett (1) Anglia (7) angol (2) angol konyha (3) Anna Pavlova (1) Antonio Carluccio (1) aprósütemény (6) Arad (1) aszalt szilva (1) Ausztria (1) avokádó (3) Az ínyesmester szakácskönyve (3) Ázsia (3) babér (1) bacon (1) banán (8) banánkenyér (1) baracklekvár (1) bárány (1) bazsalikom (4) Bécs (3) befőzés (1) birsalma (2) blogszületésnap (1) Bodri pince (1) bonbon (2) bor (7) Borbély Zsolt Attila (1) borjúnyelv (1) borkorcsolya (1) borleves (1) borok (2) bors (1) briós (1) brokkoli (1) burgonya (1) cake pop (1) Cambridge (2) Capri (2) carrot cake (2) cékla (7) chili (3) ciabatta (1) citrom (8) cukkini (1) cukormentes (1) cukrászda (1) curry (3) cseresznye (1) csillagánizs (1) csirke (4) csirkecomb (1) csirkemáj (1) csokitorta (1) csokoládé (45) csombor (1) darázsfészek (1) datolya (4) Deák Ferenc (1) Dél- Olaszország (4) Dél- Tirol (1) desszert (96) desszert. (1) díj (2) dió (13) Don Alfonso 1890 (1) Dorozsmai Endre (1) édesburgonya (1) édeskömény (2) édesség (5) egészséges (17) egzotikus (2) élesztős tészta (1) előétel (20) előétel gluténmentes (3) Emilia- Romagna (1) eper (10) Erdély (2) erdélyi ételek (1) erdélyi konyha (9) Essencia (1) Észak- Olaszország (1) Északi- tenger (1) étterem (3) étteremajánló (1) étteremkritika (1) fafülgomba (1) fagylalt (1) fahéj (3) fánk (5) Farsang (3) fehér csokoládé (2) fehércsokoládé (2) fejléc (2) felfújt (1) félmaraton (1) fenyőmag (1) feta (1) focaccia (1) fokhagyma (3) főétel (14) francia (2) futás (2) futóknak (2) füge (2) garnéla (2) gasztroajándék (2) Gere Andrea (1) gesztenye (3) gesztenyeliszt (1) Giorgio Locatelli (1) gluténmentes (56) gluténmentesen (1) gomba (1) Gordon Ramsay (3) Gragnano (1) gránátalma (1) grapefruit (1) gyerekeknek (30) gyerekmenü (1) Gyergyó (1) gyömbér (11) gyümölcs (32) habcsók (2) habcsók kávé (2) hagymalekvár (1) hal (7) halászcsárda (1) halétel (1) házi (1) házias (1) Heston Blumenthal (1) hideg (2) hús (3) hús_nélkül (3) Húsvét (8) india (2) irodalom (1) ital (3) Jamie Oliver (1) játék (5) joghurt (4) kacsa (1) kagyló (1) kakaó (7) kakaólikőr (2) kakaós (1) kandírozott (1) kapor (1) káposzta (1) Karácsony (32) karalábé (1) karamell (3) kardamom (1) kávé (7) kávé mellé (1) kecskesajt (3) keksz (9) kelet (1) kelt tészta (12) kenyér (3) Két falánk olasz (1) kifli (1) kínai (2) kiwi (2) klasszikus (2) kocsonya (1) kókusz (10) kókusztej (5) Kolozsvár (1) konyhasónapló (1) koriander (1) Kossuth Lajos (1) köles (1) köret (1) körte (4) krém (1) krémleves (1) kritika (2) kuglóf (2) kuszkusz (1) lángos (1) Lavazza (1) lazac (6) lazacpisztráng (1) lekvár (3) lencse (1) lepény (2) lestyán (1) levendula (1) leves (22) likőr (1) lilakáposzta (1) linzer (1) liszt nélkül (4) lisztmentes (1) Lombardia (2) London (4) Luca nap (1) macaron (1) Magyar Elek (3) magyar konyha (1) mák (5) málna (3) Mamma Agata (1) mandula (16) mangó (2) március_15 (1) marhafarok (1) marhahús (1) Marina del Cantone (1) marsala (1) mascarpone (3) Massa Lubrense (1) mazsola (3) medvehagyma (2) meggy (6) menü (2) menüsor (1) méz (7) mézes (2) mézeskalács (2) Modigliana (1) mogyoró (10) mogyorókrém (1) mousse (2) mozzarella (1) muffin (3) must (1) München (1) müzli (1) Nápoly (1) narancs (7) német (1) Nerano (1) Nigella Lawson (1) Nutella (3) nyár (2) nyári (1) nyírfacukor (2) olajbogyó (3) olasz konyha (24) Olaszország (8) olívaolaj (1) omlós tészta (3) orda (1) osztrák konyha (1) osztrigaszósz (1) ősz (1) paccheri (1) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) Pak_choy (1) palacsinta (1) paleo (5) Palmanova (1) panna cotta (3) papaya (1) paprika (2) paradicsom (6) parfé (1) pasta (1) pavlova (1) pekándió (1) petrezselyemgyökér (2) pisztráng (1) pite (4) pizza (1) pogácsa (3) Pompei (1) próbálkozások (1) program (1) Provence (2) pub (2) Puglia (1) puncs (1) quinoa (2) rebarbara (1) reform (1) régi recept (1) Réka (1) répa (2) ribizli (1) ricotta (1) rizottó (1) rizsliszt (2) rizstészta (1) Róma (2) rozmaring (4) rukkola (4) rumos_meggy (1) sáfrány (1) sajt (1) sajttorta (1) saláta (9) saláta egészséges (1) sárgabarack (1) sárgadinnye (2) sárgarépa (1) savanyú_uborka (1) Soltvadkert (1) sonka (2) sóska (1) sör (1) spagetti (1) spárga (2) spenót (1) sport (2) stévia (1) Stollen (1) suhajda (1) süllő (1) sült paprika (1) sütemény (15) sütés- főzés gyerekkel (1) süti nyalóka (1) sütőtök (16) szardella (2) szárított paradicsom (1) Szeged (2) Szekszárd (1) Szent Korona cukrászda (1) Szenteste (1) szerecsendió (1) Szeretlek Magyarország (1) szezámolaj (1) szilva (6) Szilveszter (2) szójaszósz (2) szőlő (3) születésnap (2) szüret (1) tamarind (1) tárkony (2) tavasz (2) tejbegríz (1) tejföl (1) tejszín (4) teljes kiőrlésű (3) Temesfő (1) terrine (3) tészta (1) tojás (1) tojásfehérje (8) tojáslikőr (1) Tokaj (3) tonhal (2) torma (1) Torockó (1) torta (31) Toscana (2) tökmag (3) töltött_káposzta (1) trüffel (2) túró (14) túrógombóc (1) túrós pite (1) túrótorta (1) Umbria (1) utazás (20) ünnep (10) ünnepi ételek (1) ünnepi_menüsor (1) ünnepre (1) vanília (2) vaníliaöntet (1) vaníliarúd (2) vargabéles (1) vásár (2) vegetáriánus (4) Velence (1) vendéglőkritika (1) vendégváró (5) vers (1) versenyrecept (1) Vida Péter (1) VKF 39 (1) VKF 40 (1) VKF 41 (1) VKF 44 (1) VKF 45 (1) vörös áfonya (1) vöröslencse (1) Walter Eselböck (1) wasabi (1) Wiedenthal (1) zabaglione (1) zöldbab (1) zöldcitrom (2) zöldség (1) zöldségek (4) zsemlegombóc (1) Zserbó (1)